Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Légy a pszichológusod és filozófusod

2009.02.21

Következetesen élni

Ha javítani akarunk életünk minőségén, tisztázni kell, milyen célok és értékek mozgatnak bennünket valójában. Ugyanarra a kihívásra, problémára különböző beállítottságú emberek akár homlokegyenest eltérő választ adnak, mivel eltérő életfilozófiát vallanak. Az életfilozófia nem valami úri huncutság, amire csak a tehetős, diplomás embereknek van szükségük és lehetőségük. Az életfilozófia többnyire nem vagy alig tudatos álláspontokból, nézetekből áll, ezek alapján hozzuk döntéseinket percről percre. Ha nagyon ellentmondó elvek, értékek vezetnek bennünket, az állandóan konfliktusokat okoz. Ha fontos kérdésekben magunk sem tudjuk, mihez tartsuk magunkat, minduntalan elakad az életünk. A lelki egészség nagyrészt azon múlik, mennyire van összhangban bennünk mindaz, amilyenek valóban vagyunk, azzal, amilyennek látni szeretnénk magunkat.

Az értékrend forrása

A közösség, a család és főleg a vallás évezredeken keresztül pontos eligazítást adott: a bölcsőtől a koporsóig megszabta, mit gondoljunk, hogyan viselkedjünk, milyen ruhát hordjunk, hogyan szeressünk, és mit kezdjünk a bűnökkel, s melyek azok. Manapság magunkra maradunk életfilozófiánk kialakításában.

Mielőtt azonban túlságosan szépnek látnánk a múltat, jó, ha tudjuk, a hagyományos társadalmak az "eligazítás" fejében olykor fojtogatóan szűkre szabták az ember személyes szabadságát. Nem véletlen, hogy a felvilágosodás korában, amikor először kezdtek komolyan gondolkodni arról, hogy az embernek születésétől fogva vannak jogai - szabadság, egyenlőség, testvériség - a leghatékonyabb életelveket sulykoló egyház ellen fordultak.

Az egyén szabadsága és a kötelezően ránk erőltetett életelvek, erkölcsök természetesen összeütközésbe kerülhetnek egymással. Ezért a mai embernek sokszor már hiába kínálják fel például azt a lelki békét, amit a régi korok embere a vallása révén képes volt elérni. Napjainkban a tételes vallás csak egy, bár továbbra is igen jelentős forrása a személyes életfilozófiának. De ezen kívül még számos út vezet ide.

Szeresd felebarátodat...

Minden fejlett vallás, illetve életfilozófia tartalmazza az úgynevezett aranyszabályt. Ennek lényege: "Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, ha veled bánnának.
A Bibliában, Mózes harmadik könyvében ez áll: "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat." Az iszlám tanítása szerint: "Senki nem lesz igazhitűvé, amíg nem szereti annyira embertársait, mint saját magát." A konfucianizmus, a kínaiak gondolkodását meghatározó életfilozófia szerint: "Ne tégy olyasmit másoknak, amit nem szeretnél, hogy veled megtegyenek." A buddhisták egyik legfőbb erkölcsi szabálya: "Ne bánts egyetlen élőlényt sem, amely képes a fájdalom érzésére." A hinduizmus szerint: "A jó emberek úgy cselekszenek, hogy közben mindig szem előtt tartják: ami másoknak a legjobb, az a legjobb nekik is." Nem vallásos megfogalmazásban, a humanisták szerint: "Minden ember méltósággal és értékekkel rendelkezik, ezért méltó minden más ember elismerésére." És végül egy indián mondás: "Ne ítélj meg senkit, amíg nem gyalogoltál a mokaszinjában."

Erkölcsünk fejlődése

Persze a saját értékrend és életfilozófia nem azt jelenti, hogy minden körülmények között maximálisan legyünk tekintettel mások érdekeire, legyünk önfeláldozók. De saját, jól felfogott érdekünkben, jobb közérzetünk érdekében is ajánlatos folyamatosan arra törekedni, hogy kicsit jobb emberek legyünk, és ehhez eligazodási pontokat kínál az a bizonyos aranyszabály. Ám ahhoz, hogy ezt meg is tudjuk valósítani, meg kell érteni, hogy valójában miként is működnek bennünk az életünket mozgató erők.
Csak a legritkább esetben lesz valakiből tudatosan gonosztevő, mint Shakespeare hőséből, III. Richárdból. De gyakran járunk úgy, hogy mások megtámadnak bennünket, és ilyenkor nem maradunk adósak a viszontválasszal, amiből aztán óriási problémák származhatnak. Hányszor történik meg velünk, hogy azt hisszük, jót teszünk, és közben szétromboljuk a magunk és mások életét?
Jobban megértjük ezt a rejtélyt, ha megismerjük az ember erkölcsi fejlődésének hat fontos állomását.
  1. A gyerekek 1-5 éves koruk között minden áron meg akarnak felelni a számukra legyőzhetetlenül nagy külső hatalmaknak - a szülőknek. El akarják kerülni a büntetést, amibe beleértendő a szülők szeretetének vagy figyelmének elvesztése. Sokszor azért rosszalkodnak, lesznek "elviselhetetlenek" az ilyen korú gyerekek, mert feltétlenül vissza vagy meg akarják szerezni a szülő figyelmét.
  2. Az 5-10 éves gyerekek nagyfokú önállósodáson mennek keresztül, de még alig képesek mások szempontjait figyelembe venni. Igazából csak a saját érdekeik, kíváncsiságuk vezeti őket a világ felfedezése során.
  3. A 8-16 életév között már mások - elsősorban a barátok, illetve a közelálló felnőttek - elvárásainak való megfelelés kerül az első helyre. Ebben az életkorban a felelősségvállalásnak még csak a csírái bontakoznak, ugyanakkor nagyon erős a megfelelni akarás kényszere. Ez gyakran szembefordítja a fiatalt a szülőkkel, és saját korosztályánál keres elismerést.
  4. Az emberek többsége a 16. életévét követően, sokan azonban csak évekkel később - vagy akkor sem - képes arra, hogy a környezet viselkedési szabályait magára nézve önként érvényesnek ismerje el. Ha ez bekövetkezik, akkor kifejlődik a családon és a barátokon kívül a társadalom elvárásainak is megfelelni akaró erkölcsi érzék. Kialakul a kötelességtudat, a politikai érzék, például az, hogy milyen pártot részesít előnyben, miként vélekedik a törvényességről, a bűnözésről, az állampolgári tisztességről stb.
  5. Ezen a fejlettségi fokon kezdünk el gondolkodni olyan kérdéseken, hogy vajon a fennálló rend, törvények valóban azt szolgálják-e, amire hivatottak. Ekkor lesz fontos az igazság problémája. Ezen az érettségi szinten az emberek maguk is aktívan részt akarnak venni a társadalmi folyamatok alakításában. Ez azonban már nem kötődik életkorhoz. A felnőtteknek is csak 20-25 százaléka éri el ezt az állapotot, általában a 20-as éveinek a közepén.
  6. A valóságban néhány százalékra tehető azoknak az embereknek az aránya, akik komoly lépéseket tesznek saját életfilozófiájuk és valódi értékeik megtalálása felé. Ők általában összeütközésbe kerülnek a hagyományokkal, illetve mások értékrendjével, nem ritkán saját érzelmeikkel is. Kételkedni kezdenek, hogy valóban az a jó és a rossz, amit korábban gondoltak. Ezen a szinten van lehetőség arra, hogy tudatosan válasszunk követendő életelveket, és ezeket többé-kevésbé következetesen meg is valósítsuk.
Fontos megjegyezni, hogy ez utóbbi fejlődési fokot 40-50 éves életkoruk előtt ritkán érik el az emberek, és többnyire komoly személyes válságok előzik meg, összeütközések szegélyezik ezt az utat.
Szó sincs azonban arról, hogy mindez valamiféle értékelő sorrendet is jelentene. Nem arról van szó, hogy csak azok értékesek és sikeresek, akik a hatodik fejlettségi fokot is elérték. De az önismeretünkhöz nagyban hozzájárul, ha megismerkedünk ezekkel a fokozatokkal, mert viselkedésünk egyes megnyilvánulásai gyakran nagyon eltérő erkölcsi érettségről tanúskodnak, és felnőttként is hajlamosak vagyunk néha az alsó szintekre visszacsúszni.
Mindezt azért is jó tudni, mert az életünket nagyban befolyásolják a sokszor előttünk is rejtett értékeink, életelveink. Már az is sokat segít, ha tudjuk, hogy mi minden mozgatja döntéseinket.