Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Légy a pszichológusod, és fogadd el, ha a párod más, mint te!

2009.02.21

Száz házasságból harminc végződik válással, további egyharmad azoknak a párkapcsolatoknak az aránya, amelyeket csak a megszokás, vagy a változástól való félelem tart össze. Még mindig marad azonban harminc százalék, ők az elégedettek, s róluk tudunk a legkevesebbet. "Mi tartja össze a házasságokat?" címmel több száz pár bevonásával alapos vizsgálatot folytattak német szociológusok, ennek tanulságait adjuk most közre.

Olvasd el az Anna Kareninát!

Tolsztoj nemcsak zseniális író és gondolkodó volt, hanem jeles házasság-szakértő is. Személyes tapasztalatai alapján főleg a pokolian rossz házasságok szakértője... Az Anna Karenina című regényében, amit minden volt, leendő és mai házasnak érdemes elolvasni, azt írja, hogy: "Az úgynevezett boldog családok élete szinte mindenütt hasonló formák között zajlik, a boldogtalanok azonban mindig a maguk megismételhetetlen módján szenvednek." Tolsztojnak talán igaza volt abban, hogy a romboló szenvedélyek, a meg nem értettség, a házastársi hűtlenség és kiábrándultság leírása sokkal izgalmasabb olvasmány, mint a különösebb szélsőségeket nem mutató, tartós párkapcsolatok analízise. Ez utóbbiban azonban a szereplők sokkal jobban - sőt, időnként boldognak - érzik magukat. Ilyesmire vágyik a legtöbb ember, hiszen más közvélemény kutatásokból tudjuk, hogy a jó házasság az emberek kívánságainak listáján még ma is messze megelőzi az anyagi boldogulást.

Vezet a tolerancia

A német intézet szociológusai 663 első házasságában élő párt kérdeztek ki nagyon alaposan. A megkérdezettek életkora 25-82 évig, házasságuk időtartama l-49 évig terjedt. 92 %-nak volt legalább egy gyermeke, és az anyagiakat tekintve is a társadalom minden rétegét képviselték. A legfontosabb kérdés, amelyre választ vártak a kutatók, a következőképpen hangzott: Mi tartja össze az Ön házasságát? Mi az Önök kapcsolatában a sikeres mozzanatok magyarázata? A válaszadók legnagyobb arányban a toleranciát és a másik elfogadását tették az első helyre. Ezt követte a bizalom, a nyitottság és az őszinteség. Harmadik helyezett lett a szeretet, a negyedik a konstruktív probléma-megoldás és a jó kommunikáció. A hasonló érdeklődés, közös hobby és barátok az ötödik legfontosabb összetartó erőnek bizonyultak, ezt követte a szolidaritás, kölcsönös segítségnyújtás, a jóban-rosszban való osztozás. További stabilizáló tényező a gyerekekért és unokákért érzett, életre szóló közös felelősség, a nyolcadik helyre sorolták a válaszadók, hogy a házastárs számára biztosítani kell a szabadságot, és kerülni kell a kapcsolat kisajátítását. A hűség meglepő módon csak a kilencedik legfontosabb kötőerő, míg a közös vagyon, az anyagiak közös irányítása követi ezt. A tizenegyedik helyen végzett a értékek és nézetek hasonlósága, az, amit azonos hullámhossznak szoktunk nevezni. Az igazi meglepetés, hogy a gyengédséget és a kölcsönösen kielégítő szexuális kapcsolatot a stabil házasság siker receptjében az utolsó, 12. helyre sorolták a válaszadók.

A házasság egyezkedések sorozata

Az adatok szerint a tartós és kielégítő házasság két alappillére az önmagában is sok tényezőt tartalmazó pozitivitás, illetve a nézeteltérések ügyes, hatékony kezelése. Ami az előbbit illeti, akkor beszélhetünk egy kapcsolat nagyfokú pozitivitásáról, ha a partnerek mindketten úgy érzik, biztos és megbízható kapcsolatban élnek, amelynek fenntartásáért személyes felelősséget vállalnak, ezért készek sok mindent megtenni, sőt feláldozni, továbbá társukkal kielégítő a szexuális kapcsolatuk. A házasságban elkerülhetetlen konfliktusok eredményes megoldásáról akkor beszélhetünk, ha egyik fél sem használ agresszív eszközöket, nem húzódik vissza a probléma rendezésétől és nincs aránytalanság abban, hogy ki hányszor és milyen fontos kérdésben enged.
Természetesen a kapcsolat pozitivitása nem jön létre magától, még az egyszerű elhatározás is kevés. Nagyon sok házasság azon bukik el, hogy nézeteltérés esetén a partnerek "izomból" minden felelősséget a másikra hárítanak, a kompromisszumon alapuló megoldást nem ismerik, valószínűleg azért, mert ilyet gyerekként a szüleiktől soha nem láttak. Az eredményes konfliktus kezeléshez bizonyos személyiség jegyek is szükségesek, így például az érzelmi stabilitás, beleérző képesség, azaz empátia és a nagy érzelmi feszültséggel járó helyzetek elviselésének a képessége.

Lelki tartalékok nehéz időkre

A házaspárok elégedettségét az is befolyásolja, hogy miként gondolkodnak kapcsolatuk történetéről, sőt annak fejlődéséről. Egyszerűbben fogalmazva: az idő múlásával közelebb vagy távolabb érzik maguktól a társukat. A vizsgálat szerint azok a leginkább elégedettek, akik úgy érzik: "az Isten is egymásnak teremtette őket", ugyanakkor tudomásul veszik, hogy az idő múlásával a házastársi kapcsolat sokat változott, érett, csiszolódott. Azok, akik természetesnek, sőt kívánatosnak tartják, hogy az új kihívásokhoz alkalmazkodva változik a kapcsolatuk, kevésbé drámaian élik át a konfliktusokat, véleménykülönbségeket. Az ilyen párokban többnyire nagyon erős a "mi" érzés, a közösség, a felelősségérzet átélése.
De vajon nem terheli túl a párkapcsolatot, ha ilyen nagy igényeket támasztanak vele szemben? Ez a vizsgálat legalábbis ennek az ellenkezőjét bizonyította: minél több elkötelezettség, közösség van a két ember között, annál elégedettebbek a házassággal, mert ez az erős alap biztosítja, hogy súlyos helyzetekben is kitartsanak egymás mellett.
Amikor ugyanis a pár valamelyik tagja munkahelyi, egészségi vagy egyéb okokból nagy bajba alá kerül, ez jócskán megváltoztatja a magatartását. Ilyen helyzetben mindannyian a saját személyes problémánk megoldására összpontosítunk, a partner és a család óhatatlanul másodrangúvá válik. Ezt a szerencsés esetben átmeneti időszakot csak az olyan párkapcsolat viseli el nagyobb károsodás nélkül, amelyben a másik félnek jelentős érzelmi és bizalmi tartalékai vannak.

Jól beszélni, jól hallgatni

A tartós stresszhelyzet azonban a legerősebb párkapcsolatot is kikezdi. Ilyenkor előbb-utóbb beindul egy lefelé vezető spirál: kevesebbet beszélgetnek egymással, mert erre nincs idő, a közös programok elmaradnak. Most már egyre kevesebb alkalom van arra, hogy a partnerek új élményeket, tapasztalatokat gyűjtsenek. Hosszú távon ez oda vezethet, hogy az egyik fél már szinte semmit nem tud arról, hogy mi érdekli, mi foglalkoztatja, mi aggasztja a másikat. A kapcsolatban megjelenik az unalom, a megbántottság, rosszabb esetben az egyik fél vissza is vonul.
Az utóbbi évtizedekben számos kutatás bizonyította, hogy a házastársak egymás közötti kommunikációja meghatározó a kapcsolat jövője szempontjából. Ez nem csupán - sőt nem is elsősorban - magát a beszélgetést, sokkal inkább ennek minőségét és a hallgató fél magatartását jelenti. A jó kommunikáció önmagában képes megakadályozni, hogy a partnerek eltávolodjanak, elidegenedjenek egymástól. Persze jól kommunikálni nem könnyű, hiszen ilyenkor egész személyiségünket használjuk, észrevétlenül felszínre törnek rejtett szándékaink, érzéseink. Nehéz színlelni, hogy két ember valóban beszélget egymással. Talán ezért választják sokan a hallgatást, még inkább az elhallgatást. A jó kommunikáció azt is jelenti, hogy mindkét fél elegendő teret kap ahhoz, hogy saját magáról, a vágyairól, elvárásairól és nehézségeiről is beszélhessen. Ehhez elengedhetetlen, hogy a másik tudjon jó hallgatni. A megértés, a humor és a melegség további fontos feltételek. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a partnerünk - csak úgy mint magunk - sérülékeny ember, ezért a házasságban is kötelező világosan fogalmazni, nem bántó módon kritizálni és a túláltalánosítást kerülni.

Régen miért nem váltak el?

A fentiekből esetleg olyan következtetés is levonható, hogy a tartós, boldog házasság fehér holló, vagy hogy egy másik madárral példálózzunk - kék madár - olyan ritka és bonyolult adomány, amit átlagos földi halandó el nem érhet. Valójában csak azért nehéz jó párkapcsolatot, házasságot működtetni, mert a résztvevők egyedi, megismételhetetlen individuumok, önálló, érző lények, akik már régen nem az ősi erények, tradíciók, szülői, társadalmi nyomás alapján rendezik be az életüket. Régebben talán azért volt kevesebb válás, mert nem lehetett elválni, továbbá a párkapcsolat női fele összehasonlíthatatlanul gyengébb "tárgyalási pozícióban" volt, mint a férfi.
A modern házasság kétségkívül bonyolult és kényes építmény, amelyet az alapjaitól a tetőig gondosan kell megépíteni, azután jól kell üzemeltetni. Ápolni, karbantartani, kisebb hibákat idejében elhárítani - nincs ez másként a házasságban sem.