Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Légy a pszichológusod! Mikor sírtál utoljára?

2009.02.21

A negatív érzelmeink jókora hányadát annyira veszélyesnek, gusztustalannak, szalonképtelennek, zavarónak ítéljük, hogy elnyomjuk őket, megpróbáljuk a tudatalatti biztonságos mélyére süllyeszteni. Freud talán legnagyobb érdeme, hogy felfedezte, az elfojtott érzelmek hatalmas energiájuk jóvoltából előbb utóbb kiszabadulnak, megjelennek a tudatunkban, de közben is mindenféle zűrzavart okoznak, például meg is betegíthetnek.

Rosszul lesz a főnöke láttán

Aki egyfolytában gyilkos indulatokat, őrjöngő féltékenységet, vagy erős szexuális vágyat érez, de ezeket el kell fojtania, főnöke láttán rosszullét kerülgeti, de nem mondhatja szemébe a sérelmeit, leghőbb vágya, hogy kisgyerekként gondoskodjanak róla, ám az életben egy morcos agglegény, annak valószínűleg gyakran van fejgörcse, gyomorfájása, magas a vérnyomása, kimerült, depressziós, ráadásul rendre félreismeri az embereket, a helyzeteket. Ez az elfojtott érzelmek ára.
A pszichoanalízis és egy sor más terápiás módszer lényege épp ennek az elfojtásnak a megszüntetése, a letagadott érzések, emlékek újraélése, átdolgozása, ezáltal a személyiség felszabadítása.

De mi magunk is tehetünk egyet s mást azért, hogy csökkentsük az elfojtott dolgok nyomását, kiengedjük a bennünk fortyogó gőz egy részét. Persze ehhez első lépésben el kell hinnünk, hogy jobban járunk, ha biztonságos körülmények között kikiabáljuk magunkból ordas indulatainkat. Ezt a feszültségcsökkentést azonban megakadályozhatja, ha olyan jól sikerült az elfojtás, hogy nem is sejtjük mennyire gyűlölünk valakit, milyen mélyen érintett bennünket egy csalódás stb.

Ne cipeld azt, amit nem muszáj

Ha azonban mégis sikerül kiadni magunkból a rejtegetett félelmek, szomorúság, bosszúvágy, függőség, reménytelenség legalább egy részét, hihetetlen megkönnyebbülést fogunk érezni, mintha letettünk volna egy évek óta cipelt cementes zsákot. A nyomasztó, kitörni készülő érzelmek katarzisa, ventillálása azonban nem azonos azzal, hogy mesélünk valakinek a problémáinkról. Hiába soroljuk fel bármilyen részletesen és őszintén a bennünket nyomasztó dolgokat egy jó barátnak, a társult érzelem, az energia ettől alig szabadul fel. Nem a sztori számít, hanem az indulat.
Sokan csak annyit éreznek, hogy "tele van a hócipőjük", hogy "mindjárt felrobbannak", de nincs közvetlen kapcsolatuk a kitörni készülő érzelmeikkel. Így aztán nem is tudják könnyen azonosítani azokat az elfojtott dolgokat, amik az egész zűrzavart okozzák. Nekik segíthet, ha egy csendes helyen, egyedül hangosan beszélni kezdenek az érzelmi, lelki állapotukról - saját maguknak. Figyeljék a saját hangjuk változását, a csendeket, az elbizonytalanodásokat, a zavart, az ismétléseket, mint jelzéseket a belül fortyogó "lelki levesről".

Verjük félholtra a nagypárnát

Jó módszer, ha valamilyen kreatív tevékenységbe fogunk - nem a művészi érték számít - festünk, rajzolunk, varrunk, gyurmázunk, és közben valószínűleg megjelenik egy érzés, egy gondolat, aminek különösen nagy érzelmi töltete van. Azt is végiggondolhatjuk milyen dalok, filmek, történetek, témák hatnak ránk mostanában szokatlanul erősen. Folytassuk a gondolatsort, milyen kapcsolatban lehet ez a mi személyes életünkkel? Mire rímel, mire emlékeztet?
Ha harag, neheztelés, ami ki akar belőlünk törni, vagy a fenti nyomozás vezetett ennek lelki rejtekhelyéhez, akkor szükségünk lesz egy olyan zárt helyre, ahol nyugodtan csinálhatunk zajt, valamint néhány olyan tárgyra, amit agyba-főbe verhetünk. Párna, babzsák, puha ágy, bokszzsák a legalkalmasabbak. Addig ütjük-vágjuk ezeket, amik teljesen kimerülünk, ha szükséges több menetben megismételhetjük a dühöngést. Vigyázzunk a kezünkre, jobb egy teniszütővel, vagy egy husánggal ütni. Közben kiabáljuk, sírjunk, káromkodjunk, fenyegetőzzünk, bármilyen hang helyénvaló, ami ki akar jönni belőlünk. Ne féljünk attól, hogy ezzel a dühöngéssel közelebb kerültünk az illető - akire haragszunk- tényleges bántalmazásához, amit el akarunk kerülni. A helyzet épp fordított. A végén - kb. 30-45 perc után meglepően nyugodtnak, és persze fáradtnak fogjuk érezni magunkat. A nőkből inkább hisztériás sírás formájában tör ki a düh. Neki az a legbiztonságosabb, ha lefekszik a földre, a z öklével, meg a lábával csapkodja a padlót maga körül és ordít, sir, kiabál, amíg teljesen ki nem merül (például gyűlöllek te részeg disznó)...

Már a Talmud is síráspárti

A lehangoltság, veszteség, szomorúság érzése a sírásban oldódik fel a legjobban. Manapság "szalonképtelen" dolog lett felnőttként sírni, ami nagy kár. Még a közeli hozzátartozó elvesztését siratónak is szinte automatikusan mondjuk: "Nyugodj meg, túl leszel rajta, ne izgasd fel magad!". Ez egyrészt az illető veszteségének a durva lebecsülése: hogyan is nyugodna meg, amikor most vesztette el az apját, a feleségét, vagy a testvérét. Másrészt a sírás lélekgyógyító hatásának a lebecsülése. Már a Talmudban is az áll, hogy amikor Ádám az Istennek panaszkodik a Paradicsomból való kiűzetése utáni nehéz életéről, két dolgot ad neki és Évának, amivel könnyíthetnek a reájuk váró szenvedéseken: a szombati pihenőnapot és a sírás képességét.
A sírást érdemes megtanulni azoknak, akik ezt elfelejtették, vagy a gyengeség jeleként megtiltották saját maguknak. Ha egyébként lehangoltak és szomorúak vagyunk, csak éppen nem jön a sírás, próbáljuk meg a következőt: tegyük az egyik kezünket a vállcsontunknak arra a részére, hogy a nyak a mellkassal találkozik. Lélegezzünk gyorsan és nagyon felszínesen, alig mozduljon a vállcsontra tett kezünk. Ha közben olyan szaggatott hangokat adunk ki, mint a sírni készülő kisbabák és kitartóak vagyunk a leírt légzéssel, elébb utóbb elerednek a könnyeink is.

Szervezett dühkitörés

Az is eredményes lehet, ha hangfelvételt készítünk, amiben teljes érzelmi átéléssel, úgy istenigazából beolvasunk az illetőnek. Most mindent elmondunk, amit eddig magunkba fojtottunk. Lehet káromkodni, átkozódni, brutálisan fenyegetőzni. Egy-két nappal később még hallgassuk meg a felvételt, meglepő dolgokat fogunk felfedezni saját magunkkal kapcsolatban. Utána azonban semmisítsük meg a felvételt, miként a szervezett dühkitörés egyéb tárgyi emlékeit is. Nem kell elmesélni másoknak öngyógyító akcióinkat, valószínűleg a lényeg, az éppen kitörő érzelmi vihar utólag úgyis rekonstruálhatatlan. Az érzelmi nyomás okozta megkönnyebbülést használjuk arra, hogy higgadt, racionális lépésekkel életünket a korábbinál lehetőleg stabilabbá, kiegyensúlyozottabbá tesszük. És ne felejtsük el, a technikáknak nem az a célja, hogy gyakoroljuk az őrjöngést, hanem épp ellenkezőleg a felesleges gőz kiengedésével a korábbinál jobban kontrollálni tudjuk majd a dolgainkat.