Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Légy a pszichológusod és tízévente gondold újra a házasságod

2009.02.21

A hatodik érzékünk sosem téved

Mint minden emberi kapcsolatnak, a házasságnak is igen fontos része a kommunikáció. Természetesen nem csak a nyíltan elhangzó mondatokat értjük ez alatt, hanem valamennyi üzenetet, ami a másikra, a kapcsolatra vonatkozik: és ebbe beleszámítanak az érzések, a gondolatok, a vágyak, a gesztusok. A házastársak - ha nem is beszélnek róla - csaknem mindig pontosan tisztában vannak azzal, hogy éppen milyen viszonyban vannak a másikkal. De nagyon sokszor abban a hitben élnek, hogy mindebből csak annyi látszik, mint amennyit ők ki akarnak mutatni. A valóság ezzel szemben az, hogy ha hosszabb ideig együtt élünk valakivel, szinte hihetetlen, milyen sokat elárul a másikról számunkra az a bizonyos hatodik érzék. Így fordulhat elő, hogy például megérezzük, ha társunk ellenséges, agresszív gondolatokat forgat a fejében, de ez sokszor még bennünk sem válik tudatossá, csak valami nyomasztó sejtelem jelenik meg az agyunk leghátsó traktusában.

A boldogtalan házasságok titkai

Kutatók megvizsgálták, milyen különbségek vannak a boldog és boldogtalan házaspárok kommunikációjában. Kiderült, hogy azok, akik alapvetően megértő, jó viszonyban vannak egymással - bár a legkülönbözőbb módon kommunikálnak, de valamilyen módon mindig kezelni tudják az ilyen kapcsolatban is elkerülhetetlen konfliktusokat. Ezzel szemben a rossz, boldogtalan házasságokban tipikus az alapvetően rossz kommunikáció. Ennek egyik legfontosabb eleme a másik folytonos kritizálása, ami rendszeresen személyes támadássá fokozódik. Erre a másik fél védekező álláspontot vesz fel, illetve ellentámadása megy át, vagy teljesen visszavonul. Jellemző ezekre a házaspárokra, hogy a konfliktusaik szinte sosem oldódnak meg konstruktív módon, soha nem egyeznek meg, ehelyett az egyik nyer, a másik veszít, vagy mindketten veszítenek.
A bajba került házasságokban többnyire a nők próbálják fenntartani, és valamelyest javítani a kapcsolatot. Ők sokkal hamarabb megfogalmazzák kifogásaikat a partnerükkel szemben. A nők szívesen beszélnek a problémákról, legalábbis a férfiakhoz képest, akik nagyon nem szeretik a nyílt konfliktusokat. Vagy lesöprik az asztalról a problémákat, vagy jó esetben racionális megoldást keresnek rá, de nem szeretik a történtek "csócsálását, a "lelkizést". Igen sokszor egyszerűen kilépnek a konfliktusból, beszüntetik a kommunikációt, ami viszont a legtöbb nőnél "kiveri a biztosítékot". Ilyenkor általában újabb konfliktust kezdeményeznek, ami persze ugyanúgy végződik - a süketek párbeszéde folytatódik, és a válság tovább mélyül.

Hogy tudtam ehhez hozzámenni...?!

Ezt követően a hanyatló kapcsolatok a lassú haldoklás állapotába kerülnek, kezdetben az ingerültség, a gyűlölet, majd egyre inkább a visszavonulás a jellemző. Ha az egyik fél - általában a férj - agresszív, ez gyorsabban véget vet a kapcsolatnak, de az is felpörgeti a végjátszmát, ha valamelyiküknek új partnere lesz. A tipikus azonban, hogy hosszú ideig fennmarad a csendes gyűlölködés, amiben már szinte semmilyen kontaktus nincs a házastársak között.
A válások legfőbb oka nem az, hogy megbocsáthatatlan dolgot követett el egyik, vagy mindkét fél, sokkal inkább a rosszul vagy sehogy sem "menedzselt" változások kezdik ki két ember közösségét. A válóperes tárgyaláson sokszor elhangzik, hogy nem is értik, miként tudtak hozzámenni ahhoz az emberhez, akitől most minél gyorsabban meg akarnak szabadulni. Lehet, hogy a házasságkötés időpontjában tökéletesen egymáshoz illettek, de időközben egyikük vagy mindketten más irányba fejlődtek, és semmit sem tettek annak érdekében, hogy a változások beépüljenek a kapcsolatba.

Az idő újraírja a párkapcsolatot

Az évek során hihetetlenül sok változáson megyünk keresztül, és a legritkább esetben mérjük fel ennek hatását a párkapcsolatunkra. Persze önmagában a változás felismerése vagy tudomásul vétele kevés a válságba jutott kapcsolat megmentésére, de adhat valamilyen kiinduló pontot. Ha ugyanis társunk változását önmagában nem kárhoztatnánk, hanem párhuzamba állítanánk a saját változásainkkal, máris kevésbé éreznénk kibékíthetetlennek az ellentéteket.
A karrier vagy éppen sikertelenség, munkanélküliség, a baráti kör megváltozása, egészségi problémák, új hobby megjelenése, további iskolák elvégzésével nyert ismeretek, a szexuális érdeklődés és "kapacitás" változása mind olyan konfliktusforrások, amelyekről lehetne és kellene beszélni, annak reményében, hogy ezzel esetleg elkerülhetjük a válást.
A házassági terápiával foglalkozó szakemberek szerint egyébként manapság annyira gyorsan változik körülöttünk a világ, s benne mi magunk is, hogy tízévenként célszerű lenne megerősíteni a házassági fogadalmakat, legalábbis egymás között. Ezt megelőzően természetesen őszintén, önkritikusan és megfelelő humorérzékkel listát kellene készíteni: miben, hogyan változtunk mi az elmúlt évtizedben, és miként érinti ez társunkat.