Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A pirosló lazac (Marton Levente)

2008.02.16

Nem mindenki szereti a halat,s egy világéletében tengermentes ország lakóinak nem is igazán lehet felróni ezt a magatartást. A svájtiak sem halbolondok, ebben tehát nagy közöttünk a hasonlóság, ami sajnos ezzel kis is merül. Ám szerencsére léteznek olyan vízi teremtmények is, amelyek kifejezetten a halakért nem rajongók kedvéért fejlődtek ki. Mert igaz az, hogy vannak édesvizekben is nemes húsú - azaz kevésbé halízű - halak, de a legkevésbé halízűek a tengerből származnak, ami mellesleg az evolúció gonoszkás tréfája. Akik ugyanis nem kedvelik a halakat, azok többnyire tengerpart nélküli országban élnek, így a halteremtés koronái sokkal nehezebben, mi több, sokkal drágábban juthatnak el hozzájuk. Ilyen csúcshal a tonhal, a kardhal, vagy a rája, amelyeknek  vízi lényhez képest tömör, ámde könnyű a húsa, és az általa kiváltott gasztrogyönyör éteri magasságokban lebeg szegény pórias pontyunk fölött. Az édesvízi és a tengeri halak kedvelői ugyan számos érvet képesek felhozni kedvenceik érdekében, de szomorúan be kell látnunk, hogy ebben a vitában minden helytállásunk ellenére nemigen lehet miénk a győzelem. Hiába van nekünk fogasunk, compónk vagy pisztrángunk, kiválóak ezek is, de egy halványbarnába játszó valódi, vastag tonhalsteak úgy borítja őket árnyékba, mint primadonna a jegyszedőlányt.

A lazacnak kiváló húsa van, és ha a méregdrága vadlazac helyett beérjük a tenyésztett válozatával - amely egyébként szintén kifogástalan-, akkor egy-egy ünnepibb alkalommal különösebb utánajárás nélkül asztalra tehetjük. A pontyon  begyakorolt rántott módit azonban kerüljük, elvégre azt azért találtuk fel, hogy kissé ellensúlyozza a hal ízét, a lazacnál azonban semmi okunk nincs erre. Lazacot elkészíteni egyáltalán nem nehéz, nem kell félteni a drága elapanyagot. Mondok egy végtelenül egyszerű változatot - aki ezt is képes elrontani, az azonnal hívasson kőművest, és falaztassa be a konyhaajtók, nincs többé miért oda belépnie.

Vegyünk egy 60-80 dekás lazacfilét, vágjuk kétujjnyi széles szeletekre, szórjuk meg frissen őrölt borssal, majd mindegyiket tekerjük be hajsználvékonyra szeletelt szárított sonkába, (pármai) de ez híján a szeletelt bacon is megteszi. Sózni nem kell, mert a sonka eléggé sós. 220 fokra előmelegített sütőben 10, legfeljebb 14 percet sütjük és készen is van. Jó társa a megpárolt, vajba forgatott ceruzabab.

A másik recepthez is ennyi lazac kell, amit 2x2 centis kockákra vágunk, és vajon pár perc alatt megpirítunk. Kivesszük a serpenyőből, a helyére dobunk 2-300 g kettévágott csiperkemgombát, egy babérlevéllel fűszerezzük, felöntjük egy pohár száraz pezsgővel, és fedő alatt 25 percig pároljuk. Két deci tejszínt összekeverünk két tojássárgájával, és a megpirított lazackockákkal együtt a megpuhult gombára öntjük, majd nagyon lassú tűzön, szigorúan forralás nélkül besűrítjük. Fehér borssal ízesíthető. Maga a csoda!

Hagyományőrzők ponttyal is elkészíthetik, ám ők csodát ne várjanak.